Havi összegzés: február

Reméltem, hogy egy rövid hónapba kevesebb negatív élmény fog férni, de úgy tűnik, ismét tévedtem.

A januári összefoglalóban írtam a szakításról, amit az követett, hogy február elején nagyon mély depresszióba süllyedtem. Kétségbeesésemben kipróbáltam minden általam ismert módot arra, hogy kivánszorogjak a gödörből. Sokan próbáltak segíteni rajtam, amiért hálás vagyok, bár tudom, hogy elég bunkó módon tudok viselkeni ilyen helyzetekben, ezért lehet, hogy nem érződött, de tényleg jól esett a támogatás. Végül aztán összeszedtem magam úgy a hónap közepére.

Amikoris elkezdődött a második szemeszterem az egyetemen. Ledöbbentem, hogy mennyivel több lett az elvárás, és az olvasnivaló. Éles a váltás, de igyekszem megfelelni. Hetente 300 idegen szót kell(ene) megtanulnom, előadásokat kell tartani, beadandókat írni, állandóan nyomtatni vagy beszerezni az anyagot (ami egyébként nem olcsó mulatság). Ráadásul, a kötelező óráimon felül is járok felkészítő órákra a nyelvi alapvizsga miatt. Ötből három napot vagyok csak bent a suliban, de ez így is annyira leterhel, hogy néha megkérdőjelezem, hogy megéri-e ez az egész. De persze, senki sem mondta, hogy egyszerű lesz. Csak hajlamos vagyok sajnáltatni magam.

Felvettem például a Drámapedagógia nevezetű szabadon választott tárgyat. Újabb példa rossz döntésekre. Bár a tárgy tetszett, és érdekes volt, olyan szinten mozdított ki a komfortzónámból, amelyre nem voltam felkészülve, váratlanul ért, és bepánikoltam. Így azt azórát végül leadtam. Csodálom a dráma szakosok lelki erejét.

Egyébként próbálok a suli mellett alkalmi munkákat is vállalni, mert tényleg sok a plussz költség, de legalább lefoglalom magam, és kevesebbett gondolok a magánéleti problémáimra. Általában bolti kisegítésre szoktam jelentkezni, és legutóbb a CCC-ben voltam, ahol egész nap takarítanom kellett, amivel nem lett volna problémám, ha takarító állásra jelentkeztem volna. Felhívtak, hogy menjek cipőket csomagolni, vagy pakolni, vagy valami hasonló, erre egész nap pucoltam a cipőállványokat. Na mindegy.

Ami a szociális életemet illeti, 1-2 emberkének feltűnt, hogy eltűntem Twitterről és Instáról. Ennek az előbbiekben említett letargikus időszakomhoz volt köze. Kellett egy kis social media break. Ez legfeljebb 2-3 hétig tartott, de sokat segített abban, hogy tovább lépjek, kitisztuljon a fejem, és ne agyaljak annyira azon, hogy mások mit gondolnak rólam. Egyébként a Black Mirror című sorozat egyik epizódja ihlette meg az ötletet. (Briliáns sorozat, csekkoljátok, ha még nem tettétek!) Aztán persze visszatértem, mert médiafüggő vagyok.

A hónap végére annyira fel tudtam emelni magam a padlóról, hogy beleegyeztem egy duplarandiba, amelyet barátnőm szervezett. Noszogatni kellett, mert úgy éreztem, még nem állok készen (és nem is álltam), de végül elmentem. A randi jól alakult, és még további 2 randim volt a sráccal. Erről írnék még egy picit részletesebben. Akit ez a része nem érdekel, az nyugodtan zárja most be az oldalt, nem sért meg vele. Tehát:

Tudni kell rólam, hogy eddig szinte mindig olyan pasikkal hozott össze a sors... Vagyis, inkább... Olyan pasik vonzottak igazán, akik a szöges ellentéteim személyiség szempontjából. A magabiztos, extrovertált, központi személyiségek vonzottak. Ez a pasi más volt. Introvertált volt, mint én. Érzékeny, őszinte és érett. Egyszerűen annyira vonzó volt ez számomra, hogy egyből megnyíltam neki. És itt rontottam el.

Belemészott a lelkembe. Úgy éreztem, mintha a hosszú pillantásai olvasnának az elmémben. Rettentően sebezhetőnek éreztem magam. Annyira... őszinte volt minden szava, és én nem hittem, hogy ilyen létezhet. Felém kerekedett, a csapdájába estem, magához édesgetett, aztán el is dobott.

Félreértés ne essék, nem volt időm arra, hogy beleszeressek, de annyira megérintett lelkileg, és látta a csupasz valómat, burok nélkül.... Hogy úgy érzem, ellopták az álcámat, amin 20 évig dolgoztam. Egy olyan emberrel találkoztam, akinek nem tudtam - nem lehet - nemet mondani. Éppen ezért fájt, amikor kukába dobta az egészet 1 perc alatt. Mintha a tiszta valóm, amit kicsomagolt, 3 találkozás után unalmassá vált volna. Borzasztó, szörnyű érzés. És ezt soha nem fogom tudni elfelejteni.

Kedves Március: Ha lesz még mélyebb pont ennél, akkor arra egyáltalán nem vagyok felkészülve.