2018. április 5., csütörtök

Havi összegzés: március

El se hiszem, hogy már a harmadik összefoglalót írom. Pedig olyan, mintha egy helyben állnék, és nem is telne az idő...

A hónap elején elmentünk a Rudas Gyógyfürdőbe, ami számomra hatalmas élmény volt, mert még sosem voltam hasonló helyen. Bár a folyamatot egy szörnyű fürdőruha-vásárlási procedúra előzte meg, mégis a fürdőben eltöltött idő volt a legjobb, ami a hónapban történt velem.

Úgy éreztem, hogy nyitottnak kell lennem az ismerkedésre, hiszen a szakítás óta eltelt lassan 2 hónap (immár 3), és jobb, ha megpróbálom túltenni magam rajta. Mások is bíztattak a randizásra, azonban (negatív tapasztalatok árán) rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű, és időt kell hagynom, hogy valóban kitisztuljanak a gondolataim, és készen álljak ismét beengedni valakit az életembe (aki esetlesegesen megint összetör, lol). Szóval ezt most inkább nem nagyon erőltetem, de ugyanakkor bezárkózni sem fogok.

Egyetemi kereteken belül lehetőségem nyílt találkozni az új holland nagykövettel, René van Hell-el, ami kicsit kihívás volt nyelvi szempontból, de pozitív csalódás ért, ugyanis az adott témák lényegét mindig elkaptam. Bemutatkozott, mesélt a tanulmányairól, munkájáról, az adott politikai helyzetről, és a kérdéseinkre is válaszolt. Még egy közös fotót is csinált velünk!

Akartam még írni a képregénybörzéről, de... végül a szorongásom miatt nem mentem el....

Viszont! Elkezdődött a Krypton sorozat, amit már iszonyúan vártam. Az első résznél annyira extázisban voltam, hogy szivecskés szemekkel ültem végig, és ráírtam a szintén superfam rajongó ismerőseimre. Kicsit csalódott voltam, mert nekik nem tetszett annyira, és egyből leírták, de én még pozitív vagyok. Bár tény, hogy szinte minden, ami superfam, nekem az befutó. Úgy értem, az alias-om a Krypton Lánya. Ez elmond mindent.
Ami még pozitív ezzel kapcsolatban, hogy Cameron Cuffe reagált a tweetemre, amiben megdícsértem. Legalább valaki értékeli, hogy értékelem.

A hónap végén annyit tudok elmondani, hogy... az életem felettébb unalmas, és nem nagyon akar változni ebből a szempontból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése